Javascript must be enabled to continue!
Az „égi megbízatás” (tian ming天命) „átértelmezése” és a „nevek” (ming名) funkciója
View through CrossRef
Az ókori kínai történeti szövegekben és bölcseleti írásokban, így a Mengzi-ben is, a tianming 天命 (vagy „alakváltozata”, a ming 命) kitüntetett szerepkörben van. Az „Ég rendelése” (天命) a konfuciánus tanítás egyik hivatkozott sarokköve. Mengzi szerint a ming 命nem egyszerűen csak a külső körülményekre utal, hanem feltárja előttünk a „kötelességünket”, mi az, amit meg kell tennünk, és mit nem. Ez összhangban van Mengzi azon nézetével, hogy a kormányzás feladatát az égi elrendelés által „kijelölt” alkalmas személynek kell ellátnia, és az erre való felkészülés Kongzi iniciatívája szerint az, hogy a „nemes ember” (junzi 君子) célja az „Ég elrendelését” felismerve élni és cselekedni.Az uralkodói „megbízatás” (ming 命) az „égi elrendelés” (tianming 天命) „folyománya”. Visszavonhatóságának a gondolatát szokásosan Mengzi tanításához kötik (bár már a Shijing egy szöveghelyén megjelenik), mert nála fogalmazódik meg a legélesebben, hogy ha az uralkodó alkalmatlannak bizonyul az uralom gyakorlására, az Ég más, valóban arra alkalmas személynek adja a „megbízatást”. Ez emellett arról is szól, hogy az uralkodóknak és a feljebbvalóknak figyelniük kell arra, hogy ezt megfelelő kormányzással elkerüljék. A Mengzi-ben több helyen megjelenő tézis valójában arra hivatott, hogy a praxisnak megfeleltetetten az uralom átrendeződéseit az „égi megbízatás” megváltozásával hozza összefüggésbe.A 4–3. század fordulójának időszakában előtérbe kerül a nyelvhasználat relevanciájának kérdése, nevezetesen, vajon a nyelvi terminusok képesek-e világossá tenni a valósághoz való viszonyt, vagy hiátus van a kettő között. Ha megvizsgáljuk a nevek (ming名) Mengzi-nél megjelenő felfogását, annak legfontosabb mondandója az, hogy a „nem-egyenes beszéd” árt a kormányzásnak és az ügyek vitelének. A kifejezések megállapításával és a terminusok tisztázásával az egész gondolatrendszer szilárd alapot kap, hiszen az „írja elő” az „emberséges kormányzást” (renzheng仁政).
Title: Az „égi megbízatás” (tian ming天命) „átértelmezése” és a „nevek” (ming名) funkciója
Description:
Az ókori kínai történeti szövegekben és bölcseleti írásokban, így a Mengzi-ben is, a tianming 天命 (vagy „alakváltozata”, a ming 命) kitüntetett szerepkörben van.
Az „Ég rendelése” (天命) a konfuciánus tanítás egyik hivatkozott sarokköve.
Mengzi szerint a ming 命nem egyszerűen csak a külső körülményekre utal, hanem feltárja előttünk a „kötelességünket”, mi az, amit meg kell tennünk, és mit nem.
Ez összhangban van Mengzi azon nézetével, hogy a kormányzás feladatát az égi elrendelés által „kijelölt” alkalmas személynek kell ellátnia, és az erre való felkészülés Kongzi iniciatívája szerint az, hogy a „nemes ember” (junzi 君子) célja az „Ég elrendelését” felismerve élni és cselekedni.
Az uralkodói „megbízatás” (ming 命) az „égi elrendelés” (tianming 天命) „folyománya”.
Visszavonhatóságának a gondolatát szokásosan Mengzi tanításához kötik (bár már a Shijing egy szöveghelyén megjelenik), mert nála fogalmazódik meg a legélesebben, hogy ha az uralkodó alkalmatlannak bizonyul az uralom gyakorlására, az Ég más, valóban arra alkalmas személynek adja a „megbízatást”.
Ez emellett arról is szól, hogy az uralkodóknak és a feljebbvalóknak figyelniük kell arra, hogy ezt megfelelő kormányzással elkerüljék.
A Mengzi-ben több helyen megjelenő tézis valójában arra hivatott, hogy a praxisnak megfeleltetetten az uralom átrendeződéseit az „égi megbízatás” megváltozásával hozza összefüggésbe.
A 4–3.
század fordulójának időszakában előtérbe kerül a nyelvhasználat relevanciájának kérdése, nevezetesen, vajon a nyelvi terminusok képesek-e világossá tenni a valósághoz való viszonyt, vagy hiátus van a kettő között.
Ha megvizsgáljuk a nevek (ming名) Mengzi-nél megjelenő felfogását, annak legfontosabb mondandója az, hogy a „nem-egyenes beszéd” árt a kormányzásnak és az ügyek vitelének.
A kifejezések megállapításával és a terminusok tisztázásával az egész gondolatrendszer szilárd alapot kap, hiszen az „írja elő” az „emberséges kormányzást” (renzheng仁政).
Related Results
Bioinformatics resources on EGI Federated Cloud
Bioinformatics resources on EGI Federated Cloud
Data can be “big” for three reasons – often referred to as the three V's; volume of data, velocity of processing the data, and variability of data sources. If any of these key feat...
Tectonic evolution of the Tian Shan and Western Kunlun Shan : evidence from magnetostratigraphic and thermochronological analyses
Tectonic evolution of the Tian Shan and Western Kunlun Shan : evidence from magnetostratigraphic and thermochronological analyses
L'évolution tectonique des chaînes du Tian Shan et Kunlun Shan occidentale contrainte par analyses magnétostratigraphiques et thermochronologiques
Deux questions sc...
Evaluation of the radial endosonographic image of peripheral lung lesions for choosing the bronchobiopsies in the differential diagnosis of tuberculosis, mycobacteriosis and malignancy
Evaluation of the radial endosonographic image of peripheral lung lesions for choosing the bronchobiopsies in the differential diagnosis of tuberculosis, mycobacteriosis and malignancy
Objective. To evaluate endosonographic images (EGI) for different peripheral lung lesions (PPLs) genesis, to identify patterns of malignancy in the differential diagnosis of tuberc...
Comparison of quality characteristics of reconstituted glutinous rice flour and sweet dumplings with various beans
Comparison of quality characteristics of reconstituted glutinous rice flour and sweet dumplings with various beans
AbstractThis study blended five types of beans—florid kidney bean, red adzuki bean, chickpea, black bean, and white kidney bean—with glutinous rice flour (GRF) to create a synergis...
Abstract 869: Potent in vitro and in vivo anti-tumor activity of PI3K inhibitor BAY 80-6946 and MEK inhibitor BAY 86-9766 in preclinical biliary tract cancer models
Abstract 869: Potent in vitro and in vivo anti-tumor activity of PI3K inhibitor BAY 80-6946 and MEK inhibitor BAY 86-9766 in preclinical biliary tract cancer models
Abstract
Biliary tract cancer (BTC) includes a spectrum of genetically diverse invasive adenocarcinomas consisting intra- and extrahepatic cholangiocarcinoma (CC), a...
Distinct molecular profiles associated with early vs late genome instability in cancer
Distinct molecular profiles associated with early vs late genome instability in cancer
Abstract
The temporal order in which cancer hallmark phenotypes emerge can influence tumor behavior and prognosis. In prior work, we used variant allele frequency...
Late Cenozoic tectonic evolution of the southern Chinese Tian Shan
Late Cenozoic tectonic evolution of the southern Chinese Tian Shan
Structural, sedimentological, magnetostratigraphic, and 40Ar/39Ar thermochronological investigations were conducted in the southern Chinese Tian Shan. On the basis of our own mappi...
Surrendering to and Transcending Ming 命 in the Analects, Mencius and Zhuangzi
Surrendering to and Transcending Ming 命 in the Analects, Mencius and Zhuangzi
This article examines the concept of ming 命 (mandate/command or fate/destiny) in the Analects, Mencius, and Zhuangzi, exploring its relationship to tian 天 (Heaven). Across these wo...

