Javascript must be enabled to continue!
A posztliberális fordulat és a konzervativizmus jövője
View through CrossRef
Kultúránk korszakváltáson megy keresztül, a liberalizmus mint uralkodó filozófia a végéhez érkezett. Hosszú évekig a liberalizmus képviselte a hegemón politikai filozófiát, amely különösen az 1960-as években és azt követően vált kiemelkedő tényezővé a nyugati világban. A brit közvélemény, kiváltképpen a konzervatív szavazók azonban ma már túlnyomórészt posztliberális konzervatívok. Ez a kötet a Danube Institute és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja által közösen szervezett konferenciára épül, amely teret adott a jelenlegi helyzet többféle szempontú értékelésének. Egyedülálló jellegét fokozta a helyszín (Budapest), amely város nemzetközi szinten is magára vonta a konzervatív gondolkodású közönség figyelmét.A könyv elsődleges célja, hogy tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlatias módon járuljon hozzá a Nagy-Britanniában zajló vitákhoz a konzervativizmus jövőjéről, különös tekintettel a Konzervatív Pártra és az azon belül zajló konzervatív mozgalomra.
Ludovika Egyetemi Kiadó
Title: A posztliberális fordulat és a konzervativizmus jövője
Description:
Kultúránk korszakváltáson megy keresztül, a liberalizmus mint uralkodó filozófia a végéhez érkezett.
Hosszú évekig a liberalizmus képviselte a hegemón politikai filozófiát, amely különösen az 1960-as években és azt követően vált kiemelkedő tényezővé a nyugati világban.
A brit közvélemény, kiváltképpen a konzervatív szavazók azonban ma már túlnyomórészt posztliberális konzervatívok.
Ez a kötet a Danube Institute és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja által közösen szervezett konferenciára épül, amely teret adott a jelenlegi helyzet többféle szempontú értékelésének.
Egyedülálló jellegét fokozta a helyszín (Budapest), amely város nemzetközi szinten is magára vonta a konzervatív gondolkodású közönség figyelmét.
A könyv elsődleges célja, hogy tudományos igénnyel, ugyanakkor gyakorlatias módon járuljon hozzá a Nagy-Britanniában zajló vitákhoz a konzervativizmus jövőjéről, különös tekintettel a Konzervatív Pártra és az azon belül zajló konzervatív mozgalomra.
Related Results
Bevezető a Fordulat 34. számához
Bevezető a Fordulat 34. számához
A Fordulat 34. száma az akkumulátorgyártást nem pusztán ipari vagy technológiai kérdésként, hanem a kortárs kapitalizmus átalakulásának egyik kulcsterületeként vizsgálja. A lapszám...
Posztmodern és információs társadalom - konzervatív nézőpontból
Posztmodern és információs társadalom - konzervatív nézőpontból
A tanulmány a posztmodern gondolkodásmód többféle lehetséges olvasatát tárgyalja. A posztmodern új utópiaként, anti-utópiaként és a modernitás új változataként is felfogható. Az in...
Új hídmodell: Magyarország újraiparosodása a kínai technológia-export és a globális iparpolitikai fordulat idején
Új hídmodell: Magyarország újraiparosodása a kínai technológia-export és a globális iparpolitikai fordulat idején
Kína megnövekedett globális szerepe Magyarország világgazdasági integrá- cióját is érinti. A cikkben ezt a kapcsolatot a második világháború utáni glo- bális gazdasági ciklus 1970-...
Reziliencia és rítus: A pandémia alatti házasságkötések és kapcsolatvégi rítusok / válások esetei
Reziliencia és rítus: A pandémia alatti házasságkötések és kapcsolatvégi rítusok / válások esetei
A demográfiai híradások szerint amíg a házasságkötési ráta világszerte jelentősen visszaesett a pandémia alatt, addig Magyarországon a nehézségek ellenére a házasságkötések száma n...
Konzervativizmus je vlastne len prezlečený liberalizmus – macintyrovská argumentácia a nerelativistické, depolarizačné riešenie
Konzervativizmus je vlastne len prezlečený liberalizmus – macintyrovská argumentácia a nerelativistické, depolarizačné riešenie
In contemporary media and social discourse, liberalism and conservatism are often viewed as two opposing political ideologies. Drawing on the philosophy of Alasdair MacIntyre, the ...
Hungarizmus – kezdetektől az állam ellen (A kialakulástól a rendszerváltás megéléséig)
Hungarizmus – kezdetektől az állam ellen (A kialakulástól a rendszerváltás megéléséig)
A hungarizmus a nemzetiszocializmus magyar gyakorlata. Radikálisan baloldali elemei miatt a jobboldali konzervativizmus ellenfele. A Horthy-korszakban felismerték veszélyességét és...
Az infografika készítése, jövője és könyvtári lehetőségei
Az infografika készítése, jövője és könyvtári lehetőségei
Az infografikákról szóló harmadik tanulmányban három témáról lesz szó: hogyan lehet elkészíteni egy infografikát, melyek a legfontosabb lépések; milyen fejlődési irányzatok mutatko...

