Javascript must be enabled to continue!
Sophonias Paminger Balassi Ferencnek írt versei
View through CrossRef
Németh S. Katalin 1999-ben közölte Joachim Bielskinek Balassa János halálára írt epicédiumát. A szöveget Csonka Ferenc fordította le, a kiadást pedig a nyomtatvány mára egyetlen fennmaradt, az edinburgh-i Skót Nemzeti Könyvtárban található példánya alapján készítették el. Ám Bielski művének nem ez volt az első tudományos említése: 1940-ben Waldapfel József bukkant rá az addig csak címében ismert epicédiumra, és közreadta azt. Ez a kiadás azonban egy csonka, részben olvashatatlan példányt vett alapul, mely 1944-ben el is pusztult. Szerencsére az edinburgh-i példány felfedezése után Bielski műve teljességében elérhetővé vált, viszont még ezzel sem derült fény mindenre. Szabó András 1997-es, a Balassi-fivérek nürnbergi tartózkodását ismertető cikkében említést tesz egy verses imádságról és egy epigrammáról, melyet Sophonias Paminger, Balassi Ferenc nürnbergi iskolamestere jelentetett meg Balassi János halála után, a Bielski-féle epicédium függelékében. Szabó megjegyzi, hogy ebből még nem került elő egyetlen példány sem, csupán a címleírást ismerteti Philipp Albert Christfels 1767-es, Paminger műveit tartalmazó bibliográfiája alapján. Paminger egy latin és német nyelvű imát és egy ahhoz tartozó, Balassi Ferencnek és nevelőjének, Szkárosi Jánosnak ajánlott latin nyelvű epigrammát adott ki. Az epicédium skóciai példányának vizsgálata során ismertem fel, hogy a kötet nemcsak a Bielski-művet, hanem Paminger verseit is tartalmazza.
Title: Sophonias Paminger Balassi Ferencnek írt versei
Description:
Németh S.
Katalin 1999-ben közölte Joachim Bielskinek Balassa János halálára írt epicédiumát.
A szöveget Csonka Ferenc fordította le, a kiadást pedig a nyomtatvány mára egyetlen fennmaradt, az edinburgh-i Skót Nemzeti Könyvtárban található példánya alapján készítették el.
Ám Bielski művének nem ez volt az első tudományos említése: 1940-ben Waldapfel József bukkant rá az addig csak címében ismert epicédiumra, és közreadta azt.
Ez a kiadás azonban egy csonka, részben olvashatatlan példányt vett alapul, mely 1944-ben el is pusztult.
Szerencsére az edinburgh-i példány felfedezése után Bielski műve teljességében elérhetővé vált, viszont még ezzel sem derült fény mindenre.
Szabó András 1997-es, a Balassi-fivérek nürnbergi tartózkodását ismertető cikkében említést tesz egy verses imádságról és egy epigrammáról, melyet Sophonias Paminger, Balassi Ferenc nürnbergi iskolamestere jelentetett meg Balassi János halála után, a Bielski-féle epicédium függelékében.
Szabó megjegyzi, hogy ebből még nem került elő egyetlen példány sem, csupán a címleírást ismerteti Philipp Albert Christfels 1767-es, Paminger műveit tartalmazó bibliográfiája alapján.
Paminger egy latin és német nyelvű imát és egy ahhoz tartozó, Balassi Ferencnek és nevelőjének, Szkárosi Jánosnak ajánlott latin nyelvű epigrammát adott ki.
Az epicédium skóciai példányának vizsgálata során ismertem fel, hogy a kötet nemcsak a Bielski-művet, hanem Paminger verseit is tartalmazza.
Related Results
Investigating the Perceptions and Attitudes of ESL Learners Towards theUse of Immersive Reader Technology in Enhancing Reading Comprehension at the Secondary School Level
Investigating the Perceptions and Attitudes of ESL Learners Towards theUse of Immersive Reader Technology in Enhancing Reading Comprehension at the Secondary School Level
Introduction: This article delves into the utilization of Immersive Reader Technology (IRT) as a tool to enhance reading comprehension among ESL students in secondary schools. It e...
Making Sense of Item Response Theory in Machine Learning
Making Sense of Item Response Theory in Machine Learning
Item response theory (IRT) is widely used to measure latent abilities of subjects (specially for educational testing) based on their responses to items with different levels of dif...
The prevalence, clinical relevance and origin of autoantibodies in patients with Common variable immunodeficiency on regular immunoglobulin replacement therapy – the results from a prospective observational study
The prevalence, clinical relevance and origin of autoantibodies in patients with Common variable immunodeficiency on regular immunoglobulin replacement therapy – the results from a prospective observational study
Abstract
Background: Common variable immunodeficiency (CVID) is an inborn error of immunity characterized by disturbed immunoglobulin production. Despite of the terrain wit...
Immunoradiotherapy for NSCLC: mechanisms, clinical outcomes, and future directions
Immunoradiotherapy for NSCLC: mechanisms, clinical outcomes, and future directions
AbstractNon-small-cell lung cancer (NSCLC) has an extremely low 5-year survival rate, with the only effective treatment being immunoradiotherapy (iRT). Here, we review the progress...
Benefits of Thermal Imaging in Orbital Inflammation Disorders
Benefits of Thermal Imaging in Orbital Inflammation Disorders
Abstract
Background/Aims: Assessing periocular inflammation is essential in several disorders, including Thyroid Eye Disease (TED). The Clinical Activity Score (CAS) is the...
PENDAMPINGAN PIRT DONAT SINGKONG UNTUK KOMUNITAS IBU-IBU DI KAMPUNG CAHAYA, JAKARTA
PENDAMPINGAN PIRT DONAT SINGKONG UNTUK KOMUNITAS IBU-IBU DI KAMPUNG CAHAYA, JAKARTA
In 2023, community service activities in Kampung Cahaya faced challenges in producing cassava donuts. Specifically, the donuts were not durable, lacked a distribution permit (P-IRT...
Gap Analysis of Good Manufacturing Practices for The Household Industry (CPPB-IRT) Implementation at MN Sambal MSMEs, Bogor
Gap Analysis of Good Manufacturing Practices for The Household Industry (CPPB-IRT) Implementation at MN Sambal MSMEs, Bogor
Micro, Small, and Medium Enterprises (MSMEs) in the food sector play a crucial role in supporting food security and local economic growth. A common challenge faced by these busines...
Gömöri György, A rejtőzködő Balassi, Ariadné könyvek, Kolozsvár, Korunk Komp-Press, 2014
Gömöri György, A rejtőzködő Balassi, Ariadné könyvek, Kolozsvár, Korunk Komp-Press, 2014
Gömöri György lengyel vonatkozású írásai tanulságos forrásfeltárások: szóljanak akár Jan Sienieńskinek a Balassákkal összefonódó életútjáról, akár a Balassa János halálára epicédiu...

