„ANGYAL-FECSKELÁNYFIÚK”

Bori Imre nevezetes Juhász Ferenc-tanulmányai már az 1960-as években különös alapossággal térképezték fel a költő világának alapmintázatait. Nem voltak híján a merész, poétikaközpontú megállapításoknak sem: ez az előadás is Bori Imre bátorságából merítve próbálja meg megközelíteni a Juhász-féle epikus nyelv kataklizmadiskurzusának tobzódó, önmaga anyagát minduntalan átszerkesztő, apokaliptikus tragikumát. Elsősorban Juhász úgynevezett époszaira, hömpölygő szövegkonglomerátumaira fókuszálok, s azokra a kérdésekre keresem a választ, hogy miként ölt mitikus, kozmikus és antropomorf formát Juhász szövegeiben a nemiség, az identitás átmenetisége, változó performanciája. Utólagos merészséggel ebbe a diskurzusba kerül bele a queer szemlélet néhány hasznosítható terminusa is (kivált Renate Lorenz ún. freak theoryja nyomán). Juhász szövegeinek nemi ambivalenciája a mitikusság pszichologizáló tendenciáiból eredeztethető, de több annál: az otthonosban rejlő más, a húsban lévő hiány, a köztes lét polgárjoga, a történelemformáló erők szétroncsolt szimbolizmusa, a történelmi és a pszeudomitikus térhasználat hatalmi agressziója tematizálódik benne. De, ami ennél is izgalmasabb, a teremtés szöveggeneráló aktusának önreflexív, költői formája is egyben.