Javascript must be enabled to continue!
Állami befolyás a francia gazdaságban: válságtól válságig
View through CrossRef
Franciaországban több száz éves hagyománya van az állam gazdasági életbe történő beavatkozásának. E hagyományban jelentős szálat képvisel a közszolgálat speciálisan francia értelmezésére, lényegében a kollektív, nemzeti szintű haszonra (jelesül a társadalmi, gazdasági és területi kohézióra) való szüntelen törekvés. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a francia gazdaság működése, illetve az államnak abban játszott szerepe napjainkban alapvetően különbözne a többi fejlett európai országétól. Bár a kormányzati beavatkozás a 20. század államosítási kurzusai révén több hullámban is megerősödött, az 1980-as évek közepe óta Párizs nem tehet mást, mint hogy a nemzetközi gazdaságpolitikai trendeknek (neoliberalizmus, új közszolgálati menedzsment, globalizáció) megfelelően igyekszik betagozódni a deregulációban, a privatizációban és általában az állammal szemben a piac szerepének megerősítésében hívő partnerei közé. Ha ennek ellenére úgy tűnik, hogy a francia bankrendszer az átlagosnál ellenállóbbnak bizonyult a globális pénzügyi válsággal szemben, avagy a kormányzat törvényekkel is igyekszik a versenypiac egyes cégeit a portfóliójában tartani, e jelenségek mögött nem valamiféle új keletű dirigizmust vagy gazdasági patriotizmust, sokkal inkább a francia elit közös oktatási-kulturális gyökereivel, illetve a belpolitikával, a belpolitikai mozgástérrel kapcsolatos okokat találunk.
Title: Állami befolyás a francia gazdaságban: válságtól válságig
Description:
Franciaországban több száz éves hagyománya van az állam gazdasági életbe történő beavatkozásának.
E hagyományban jelentős szálat képvisel a közszolgálat speciálisan francia értelmezésére, lényegében a kollektív, nemzeti szintű haszonra (jelesül a társadalmi, gazdasági és területi kohézióra) való szüntelen törekvés.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a francia gazdaság működése, illetve az államnak abban játszott szerepe napjainkban alapvetően különbözne a többi fejlett európai országétól.
Bár a kormányzati beavatkozás a 20.
század államosítási kurzusai révén több hullámban is megerősödött, az 1980-as évek közepe óta Párizs nem tehet mást, mint hogy a nemzetközi gazdaságpolitikai trendeknek (neoliberalizmus, új közszolgálati menedzsment, globalizáció) megfelelően igyekszik betagozódni a deregulációban, a privatizációban és általában az állammal szemben a piac szerepének megerősítésében hívő partnerei közé.
Ha ennek ellenére úgy tűnik, hogy a francia bankrendszer az átlagosnál ellenállóbbnak bizonyult a globális pénzügyi válsággal szemben, avagy a kormányzat törvényekkel is igyekszik a versenypiac egyes cégeit a portfóliójában tartani, e jelenségek mögött nem valamiféle új keletű dirigizmust vagy gazdasági patriotizmust, sokkal inkább a francia elit közös oktatási-kulturális gyökereivel, illetve a belpolitikával, a belpolitikai mozgástérrel kapcsolatos okokat találunk.
Related Results
The “king of Francia” in De cerimoniis II, 48
The “king of Francia” in De cerimoniis II, 48
AbstractIn what is known as the List of addresses to the foreign rulers of De cerimoniis aulae Byzantinae (II, 48) by Constantine VII Porphyrogenitus (913-959), there is an address...
„Bovaryné a panelban”: Lakótelep a francia filmekben
„Bovaryné a panelban”: Lakótelep a francia filmekben
A lakótelepeket a francia és a magyar diskurzusok gyakran úgy mutatják homogénnak, univerzálisnak, hogy közben a hozzájuk kapcsolódó problémákat az adott ország aktuális, politikai...
Per una migliore comprensione dei rapporti storici tra sinto piemontese di Piemonte e sinto piemontese di Francia: alcune considerazioni a partire da evidenze morfologiche e lessicali
Per una migliore comprensione dei rapporti storici tra sinto piemontese di Piemonte e sinto piemontese di Francia: alcune considerazioni a partire da evidenze morfologiche e lessicali
In Piemonte (Italia) e nella Francia meridionale vivono due comunità sinte che definiscono se stesse come “piemontesi”. Le relazioni storiche tra queste due comunità non sono note,...
Alfonso Reyes y la literatura mexicana en la Revue de l’Amérique Latine (1922-1932)
Alfonso Reyes y la literatura mexicana en la Revue de l’Amérique Latine (1922-1932)
El artículo se propone estudiar la presencia de la literatura mexicana en la Revue de l’Amérique Latine, publicada en París entre 1922 y 1932, con el fin de conocer aspectos de la ...
Delle cose de' pictori et sculptori si può mal promettere cosa certa : la diplomazia fiorentina presso la corte del re di Francia e il Davide bronzeo di Michelangelo Buonarroti
Delle cose de' pictori et sculptori si può mal promettere cosa certa : la diplomazia fiorentina presso la corte del re di Francia e il Davide bronzeo di Michelangelo Buonarroti
Luca Gatti, «Delle cose de' pictori et sculptori si puo mal promettere cosa certa» : la diplomazia fiorentina presso la corte del re di Francia e il Davide bronzeo di Michelangelo ...
Dispatches From a New Generation
Dispatches From a New Generation
Musician Khyam Allami thought the Middle East music scene was in decline, until he went on a personal quest and encountered the new talent of the region...
Charles Edward Callwell és a kisháborúk ciklikus természete
Charles Edward Callwell és a kisháborúk ciklikus természete
Jelen tanulmányban a szerző a nemzetközi rendszer ciklikusságát alapul véve egy Magyarországon kevésbé ismert brit klasszikus, Charles Edward Callwell kisháborúkra vonatkózó főbb m...
ASSISTIVE TECHNOLOGIES FOR PAIN MANAGEMENT IN AMPUTEES: A REVIEW
ASSISTIVE TECHNOLOGIES FOR PAIN MANAGEMENT IN AMPUTEES: A REVIEW
INTRODUCTION
The prevalence of limb amputation is increasing globally as a devastating experience that can physically and psychologically affect the lifestyle of a person. Th...

