Javascript must be enabled to continue!
Az Agóra Veszprém Kulturális Központ szerepvállalása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban
View through CrossRef
2023-ban Veszprém városa viselhette az Európai Unió rangos kulturális címét, az Európa Kulturális Fővárosa titulust, immáron második magyar városként, ugyanis 2010-ben Pécs valósíthatta meg az egyik legsikeresebbnek tartott európai kulturális megaeseményt. Az Európa Kulturális Fővárosa – a továbbiakban EKF – programsorozat számos karakterjegyet magára öltött az elmúlt évtizedek során, amelyek között az egyik az, hogy a nyertes városban – illetve annak régiójában – szinte valamennyi szereplő, intézmény, illetve társadalmi szféra – gondolva itt a civil szervezetekre, vallási felekezetekre, helyi vállalkozásokra – valamilyen formában szerepet játszott a program tervezésétől kezdve az előkészítésen át, a megvalósításig. Érdekes vizsgálati mezsgye ugyanakkor az, hogy az egyes társadalmi szférák, csoportok, illetve a különböző intézmények – kulturális intézmények, oktatási intézmények – saját profiljuk, attribútumaik, érdekeik, kapacitásuk és egyedi képességeik szerint hogyan kapcsolódnak egy ilyen grandiózus, a város fejlődési pályáját hosszútávon – akár évtizedes relációban - meghatározó, milliós nagyságrendű látogatót magával hozó, és a helyi lakosság jelentős részét közvetlenül érintő projektbe. Tanulmányunkban e kérdést helyezzük fókuszba, kiemelve az Agóra Veszprém Kulturális Központ szerepvállalását a veszprémi EKF program megvalósításában.
Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft.
Title: Az Agóra Veszprém Kulturális Központ szerepvállalása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban
Description:
2023-ban Veszprém városa viselhette az Európai Unió rangos kulturális címét, az Európa Kulturális Fővárosa titulust, immáron második magyar városként, ugyanis 2010-ben Pécs valósíthatta meg az egyik legsikeresebbnek tartott európai kulturális megaeseményt.
Az Európa Kulturális Fővárosa – a továbbiakban EKF – programsorozat számos karakterjegyet magára öltött az elmúlt évtizedek során, amelyek között az egyik az, hogy a nyertes városban – illetve annak régiójában – szinte valamennyi szereplő, intézmény, illetve társadalmi szféra – gondolva itt a civil szervezetekre, vallási felekezetekre, helyi vállalkozásokra – valamilyen formában szerepet játszott a program tervezésétől kezdve az előkészítésen át, a megvalósításig.
Érdekes vizsgálati mezsgye ugyanakkor az, hogy az egyes társadalmi szférák, csoportok, illetve a különböző intézmények – kulturális intézmények, oktatási intézmények – saját profiljuk, attribútumaik, érdekeik, kapacitásuk és egyedi képességeik szerint hogyan kapcsolódnak egy ilyen grandiózus, a város fejlődési pályáját hosszútávon – akár évtizedes relációban - meghatározó, milliós nagyságrendű látogatót magával hozó, és a helyi lakosság jelentős részét közvetlenül érintő projektbe.
Tanulmányunkban e kérdést helyezzük fókuszba, kiemelve az Agóra Veszprém Kulturális Központ szerepvállalását a veszprémi EKF program megvalósításában.
Related Results
Többdimenziós kulturális értékteremtés a Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt tükrében
Többdimenziós kulturális értékteremtés a Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt tükrében
A TANULMÁNY CÉLJA
A tanulmány célja a kulturális értékteremtés jellemzőinek bemutatása a Veszprém-Balaton2023 Európa Kulturális Fővárosa program (továbbiakban Veszprém-Balato...
Europa Clipper: exploring Europa’s habitability
Europa Clipper: exploring Europa’s habitability
<p><strong>Introduction</strong>: With a launch readiness date of late 2024, NASA&#8217;s Europa Clipper will set out on a journey...
Is Europa Active and Suitable for Life? - How Europa Clipper and its Habitability Assessment Board (HAB) are working to synthesize observations to characterize Europa and its potential activity.
Is Europa Active and Suitable for Life? - How Europa Clipper and its Habitability Assessment Board (HAB) are working to synthesize observations to characterize Europa and its potential activity.
<p><strong>Introduction:</strong> The habitability of Europa is a property within a system, with many interdependent physical and chemical...
Europa Clipper: Mission Status and Update
Europa Clipper: Mission Status and Update
Overview
NASA’s Europa Clipper Mission [1] has as its top-level science goal: Explore Europa to Investigate its Habitability. Scheduled for launch in the next several yea...
Europa Clipper: An Overview of the Mission
Europa Clipper: An Overview of the Mission
Europa Clipper was launched on October 14, 2024 to implement NASA’s first detailed exploration of an ocean world. Europa almost certainly contains a global subsurface ocean where a...
Near-Surface Properties of Europa Constrained by the Galileo PPR Measurements
Near-Surface Properties of Europa Constrained by the Galileo PPR Measurements
NASA's Europa Clipper mission will characterize the current and recent surface activity of the icy-moon Europa through a wide range of remote sensing observations. In particular, t...
Exploring Europa’s biological potential using machine learning and laboratory simulations
Exploring Europa’s biological potential using machine learning and laboratory simulations
<p><strong>Introduction</strong></p>
<p>Icy moons of the giant planets contain liquid water oceans where habit...
Simulating Europa’s Surface Properties with an Advanced 3D Thermophysical Model
Simulating Europa’s Surface Properties with an Advanced 3D Thermophysical Model
Temperature is a fundamental quantity that drives diverse processes on the surfaces and in the interiors of planetary bodies. Conversely, measurements of surface temperatures and t...

