Reziliencia és sebezhetőség. Egyéni stratégiák az állandósult társadalmi változások szorításában

Ellenállás, alkalmazkodás, túlélés, fennmaradás, változás, átalakulás, egyensúlyvesztés – válaszlehetőségek válsághelyzetekre, társadalmi és gazdasági stresszállapotokra, melyek egyre jobban a tudományos és a közéleti érdeklődés fókuszába kerülnek. Kárpát-medencei térségünket folyamatosan erőteljes külső hatások érik, melyekre az itt élő közösségeknek, háztartásoknak, egyéneknek reagálniuk kell, hogy kibillent egyensúlyi helyzetükből visszarendeződjenek a korábbi stabil állapotba, vagy átlépjenek egy új, megváltozott működésmódba. Sőt mi több az utóbbi három-négy évtizedben a stresszhatások gyakorisága is növekedett, a krízisállapotoknak való kitettség szinte permanenssé vált. Kárpát-medencei térségünkben a migráció a gazdasági és társadalmi egyensúlyvesztésre adott családi és egyéni válaszok egyike lett, majd pedig egész térségek megküzdési stratégiája. Olyan jelentős változássorozaton mentek keresztül az itt élők, melyre a lakosságnak egy széles rétege nem talált elérhető és megtartó megoldáslehetőséget sem nemzetállami, sem kistérségi szinten. Így arra kényszerültek, hogy az egyensúlyvesztést a külföldi munkavállalás segítségével korrigálják. Az egyenlőtlenségek és erőforrások konvertálhatósága különböző térségek és gazdasági csoportok között megteremti a lehetőséget arra, hogy az otthoni bizonytalansági állapotot stabilizálják, élhetővé tegyék. Az elmúlt néhány évig a reziliencia-elméletekben általános prekoncepció volt, hogy azok az entitások képesek a rezilienciára, melyek erősek, mivel csakis ők képesek arra, hogy rugalmasan és ellenállóan megküzdjenek a stresszhelyzetekkel. A legújabb kutatások szerint viszont a reziliencia és a sebezhetőség nem lehetnek egymás ellentettjei. Tanulmányommal a reziliencia-elméletet ezen a ponton kívánom erősíteni. A migráns nők körében végzett másfél évtizedes tapasztalataim azt igazolják vissza, hogy a sebezhetőség élménye és az ennek köszönhetően szerzett készségek és tudások hozzájárulnak az ellenállóképesség, a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség, a tanulékonyság növeléséhez, ezzel pedig gyakorlatilag megalapozzák a reziliens viselkedés és megküzdés lehetőségét. Vizsgálati témám ugyanakkor lehetőséget teremt a reziliencia-elméletek azon vitás kérdésének a boncolgatására is, hogy a jelenkori gazdasági, politikai és szociálpolitikai rezsimnek a keretei között hogyan konstituálódik a felelősségvállalás, vagyis hogy a reziliencia ideája kapcsolódik-e a felelősség átterheléséhez a hatalmi pozícióban lévő társadalmi szintekről a kisebb, sérülékenyebb, egyensúlyvesztésnek jobban kitett csoportok szintjére. A foglalkozásstruktúra alacsony szinten lévő szegmensébe, az idősgondozásba integrálódott külföldi asszonyok vizsgálata kapcsán azt látom, hogy amennyiben fizikai vagy mentális állapotuk meggyengül, magukra maradnak, kiszolgáltatottságuk fokozódik, és a rendszerszinten jelentkező problémákból adódó egyensúlyvesztést egyéni ügyeskedéssel már nem tudják korrigálni.