Search engine for discovering works of Art, research articles, and books related to Art and Culture
ShareThis
Javascript must be enabled to continue!

Az előreláthatóság határai a jogban

View through CrossRef
Montesquieu szerint az egyének szabadsága a büntetőjogi normák jóságától függ. A nullum crimen sine lege elve a jogállami büntetőjog egyik alapelve, a büntetőjogi normák "jóságának" egyik biztosítéka. Többek között azáltal garantálja a szabadság érvényesülését, hogy a jogalkotótól a büntetőjogi tényállások pontos megfogalmazását várja el, a bíróságoktól pedig azt, hogy kizárólag olyan bűncselekmény alapján ítéljék el az állampolgárt, amelyet a törvény egyértelműen meghatároz. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) értelmezésében ez az "előreláthatóság" követelményében nyilvánul meg: a jognak előre láthatóvá kell tennie, hogy az állampolgár számára mely cselekménye milyen jogkövetkezményeket von maga után. Ez a fogalom ugyanakkor a jogtudományban vitatott, és magának az EJEB-nek a gyakorlatában sem egyértelmű a tartalma. A tanulmány e fogalom jelentésének vizsgálatát végzi el az EJEB gyakorlatának elemzésén keresztül.
Title: Az előreláthatóság határai a jogban
Description:
Montesquieu szerint az egyének szabadsága a büntetőjogi normák jóságától függ.
A nullum crimen sine lege elve a jogállami büntetőjog egyik alapelve, a büntetőjogi normák "jóságának" egyik biztosítéka.
Többek között azáltal garantálja a szabadság érvényesülését, hogy a jogalkotótól a büntetőjogi tényállások pontos megfogalmazását várja el, a bíróságoktól pedig azt, hogy kizárólag olyan bűncselekmény alapján ítéljék el az állampolgárt, amelyet a törvény egyértelműen meghatároz.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) értelmezésében ez az "előreláthatóság" követelményében nyilvánul meg: a jognak előre láthatóvá kell tennie, hogy az állampolgár számára mely cselekménye milyen jogkövetkezményeket von maga után.
Ez a fogalom ugyanakkor a jogtudományban vitatott, és magának az EJEB-nek a gyakorlatában sem egyértelmű a tartalma.
A tanulmány e fogalom jelentésének vizsgálatát végzi el az EJEB gyakorlatának elemzésén keresztül.

Related Results

Kisebbségpolitika
Kisebbségpolitika
Sem a nemzetközi jogban, sem az uniós jogban nincs általánosan elfogadott definíciója a „kisebbség” fogalmának. Az Európai Unióban is vitatott, hogy mely csoportok tekinthetők kise...
Semmisség és megtámadhatóság
Semmisség és megtámadhatóság
A tanulmányommal az a célom, hogy rávilágítsak arra, hogy a jogtudomány és joggyakorlat által egymástól élesen elválasztható két kategória – semmisség és megtámadhatóság – határai ...
Hadügy - tudomány - etika
Hadügy - tudomány - etika
A kapitalizmus forradalmisága mellett a más természetű forradalmak kifulladtak. A társadalomban egymást tagadó értéktömbök vannak. A morális Jó és Rossz határai leolvadtak, ami edd...
Kettős bárdlebeny alkalmazása fej-nyaki bőrtumorok műtéti defektusainak rekonstrukciójára
Kettős bárdlebeny alkalmazása fej-nyaki bőrtumorok műtéti defektusainak rekonstrukciójára
Bevezetés: A bőr rosszindulatú daganatai a leggyakoribb humán neoplasmák, melyeknek 90%-a a fej-nyaki régióban jelentkezik. Elsődleges teráp...
Mediatizáció, közösség, narratíva
Mediatizáció, közösség, narratíva
Az új kommunikációs technológiák által közvetített narratívák világában tájékozódó, kapcsolatait építő individuum számára az egyes társadalmi kontextusok határai szimbolikussá halv...
Mi van az érvénytelenségen túl? : Észrevételek római jogi források alapján
Mi van az érvénytelenségen túl? : Észrevételek római jogi források alapján
Jelen tanulmány hipotézise, hogy a római jogászok modern szakirodalomtól és törvénykönyvektől eltérően közelítették meg az érvénytelenség jelenségét. A források alapján az érvényte...
Korsósné Delacasse Krisztina monográfiája a stellionatusról
Korsósné Delacasse Krisztina monográfiája a stellionatusról
2022 végén a Gondolat Kiadó gondozásában, a Jogtörténeti Értekezések sorozat 59. köteteként jelent meg Korsósné Delacasse Krisztina, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi ...
Horváth Barna szinoptikus hatalomelmélete
Horváth Barna szinoptikus hatalomelmélete
Tanulmányunkban a Horváth Barnához köthető szinoptikus látásmódot mutatjuk be a hatalomelméletén keresztül. Jogszociológia c. művében a hatalom történetén, szociológiáján, logikájá...

Back to Top